Ma nem mentünk suliba. Hivatalosan csak fél tíztől lett volna tanítási szünet, de a kémia néni megengedte, hogy a következő hetekben pótoljuk a mai másfél órát. Csodálatos volt.
Elvándorolt a Vega a zenitről.* Tegnap mkk-ról hazafelé menet állapítottam meg ezt, mikor felnézve az első pillantásom a Kassziopeiára esett. Ma reggel pedig, olyan nyolc óra körül, a csillagokról szóló rémisztő-szép álmomból szintén ez a gondolat riasztott fel, és ettől, persze még jócskán az álom hatása alatt, majdnem elsírtam magam.
Pedig mikor végül (két órával később és sokkal jobbkedvűen) felkeltem és összeszedelődzködve elindultam a könyvtárba tanulni, gyönyörű ősz köszöntött odakint az utcán. Rám ragyogtatta összes fényét, vidámságát, tiszta kék egét. Aranyszínű volt és didergős, amilyen a legszebb pillanataiban szokott lenni. Nincs többé a zeniten a Vega, mert nem lehet ott, mert eljött az ősz és el fog jönni a tél. Az égbolt megváltozott és az idő megváltozott, a cipőm fekete lett és a sálam vastag, a jó öreg Föld továbbforgott és a Természet engedelmeskedett az örök törvénynek.
Csak mi, emberek vagyunk hajlamosak ottragadni valahol a múltunk pocsolyáiban. A Vega tudta, hogy menni kell, és ment. Az ősz pedig eljött, a fák megérezték hogy itt az idő és tarkára festették a leveleiket, talán azt szeretnék ilyenkor, hogy a tél beköszönte előtt egyszer még rácsodálkozzunk szépségükre. Én pedig voltam ma bent a Szent Imrében (Gitta nénit kerestem, sajnos nem találtam meg), de egyszer onnan is tovább kell menni.
Viszlát, kedves Vega. Jövőre találkozunk.
*zenit: az égbolt azon része, ami pont merőlegesen a fejünk felett van
Vega: a nyári égbolt legfényesebb csillaga, ami a nyári estéken mindig a zeniten tanyázik
