Rettenetes, hogy mennyire el vagyok kényeztetve. És hogy mennyire nem tudom kezelni a nehézségeket. Meg ez az idő is az. Arról nem is beszélve, hogy mennyi csokit eszem.
Viszont a világ második legszebb városában lakom.
((Amúgy ez az egész igazából megint a hegyről lemenős történet. Mikor valaki le akar szedni onnan, akkor nyafogni kezdek és morcos leszek és összebeszélek egy rakás butaságot, miközben az egyetlen őszinte mondat, amiről az egész szól, az lenne, hogy "ne már, nem akarok lemenni, hagyjatok békén!!". Kisasszony, elő kellene mászni abból a hetedik toronyszobából, és felnőni végre.))
