Tegnap elment, nekem pedig máris beindultak a védekező reflexeim: nekiálltam növesztgetni magam köré a biztonsági falakat, kifényesíteni a sünitüskéimet. Elkezdtem készülődni, felkészülni mindenre és felkészülni a legrosszabbra. Felkészülni saját magam megvédésére, ha szükség lenne rá, amikor visszajön.
Aztán rádöbbentem, hogy mennyire rossz az irány, amerre elindultam. A könnyebb út. De nem a szeretet útja. Mert a szeretet útja ilyenkor a legnehezebb, amikor a teljes kiszolgáltatottsággal, sebezhetőséggel jár együtt. Pedig ha fülünk lenne a hallásra, akkor régen felfedeztük volna már: az Úr Jézus végigjárta előttünk ezt az utat. Az Ő esetében a kereszten végződött. Pontosabban, ez nem is igaz: a valódi végállomás a feltámadás dicsősége volt. A szeretet kiszolgáltatottsága és kínja megdicsőült, akkor és mindörökké.
Már második napja felemelt fejjel, kopogós cipőben járok az utcán. Védem magamat. Szép vagyok, okos vagyok, értékes vagyok. Bizonygatom, magamnak és mindenkinek. Ideje félreraknom ezt. Nem kell védenem magamat, hiszen védve vagyok. Tudom, hogy nincsen velem semmi baj, ezért abbahagyom ennek a bizonygatását. A Jóisten szeretett gyermeke vagyok, és ennél több senkinek nem kell, úgyhogy lerakom a pajzsot, lebontom a falakat és ledobom a sünitüskéket. Megállok védtelenül, kiszolgáltatva a szeretetemmel, mert nincs másra szükségem, és ez így van jól. Az Úr Jézus megmutatta már, hogy ez az irány.
Persze félek. Nehéz leállítani a védekező mechanizmusok újraindulását, és egy vékonyka hang még mindig mondogatja, hogy de ha mégis bántani fognak, akkor így, ilyen felkészületlenül és gyengén, nagyon-nagyon meg fogom ütni magamat. Az ember fél a fájdalomtól, és mindent megtenne, hogy elkerülhesse. De aki nem vállalja a halált, az ne számítson feltámadásra. A szeretet útja már csak ilyen.
Tudom, hogy csak úgy árad rám a kegyelem, érzem, hogy a Jóisten kézen fogott és vezet. Érzem, hogy most ez a jó út, pedig szinte soha az eddigi életemben nem éreztem még biztosan, hogy jó-e az irány, amerre megyek. De most jó. Persze azt nem tudom, hogy hova vezet. De ha a kereszten át vezet a feltámadásig, akkor is erre kell mennem. És ez egy csoda. Hálás vagyok és boldog.
