mai gondoltatok

(Reggel ugyanis elmentem gyónni Asztrik atyához a Ferenciek terére, ami nem akármilyen élmény.)

A próbálkozás, hogy kizárjuk az életünkből a rosszat, szükségszerűen kudarcra van ítélve. A megközelítés nem stimmel ugyanis. Nem a rosszat kell kizárni, hanem a jóval kell egyre inkább feltöltődni - így a rossznak is egyre kevesebb hely jut majd.

Egyébként tegnap megnéztem a Faraway, so close!-t, ami a Berlin felett az ég folytatása. A legelejét egyszerűen meg kell osztanom veletek, annyira gyönyörű... Ide katt, a videó úgy 1.55-nél kezd érdekes lenni, ha pedig csak a lényeget szeretnétek, akkor 2.40-től nézzétek. Németül van, angol fordítás a leírásban. És amit még tudni kell, hogy ő egy angyal, és hozzánk, emberekhez beszél... Hihetetlenül szép, szerintem.

chill out

Tegnapelőtt megtapasztaltam, mit is jelent az, hogy kognitív disszonancia. Legalábbis az az érzés, amikor meg nem történtként kell kezelned valamit, ami annyira megtörtént, hogy az egész lelkedet hosszú időn át fogva tartotta, és amikor hétköznapi kommunikációt próbálsz folytatni egy olyan valakivel, akivel legjobban egymás elől  kell titkolnotok, hogy közös titkotok van... azt hiszem, akkor valami ilyesmiről lehet szó. Tudom, nem ritka jelenség. De ettől még elképesztően abszurd.

Tegnap viszont annyira jó dolog történt velem, hogy azóta nem tudom feldolgozni, hogy - ha nem is örökre, de átmenetileg - vége van. Igazából egyáltalán nem vártam túl sokat tőle, de azt a reakciót semmiképp sem, amit pedig a végén éreztem, hogy "ne mááár, ezt nem lehet abbahagyni!!". Ugyanis a családommal többé-kevésbé hirtelen felindulásból szerveztünk magunknak egy kis síelést Visegrádra. Ez a sport nekem eddig kimaradt az életemből, és mostmár tudom, mit veszítettem... Persze nyilván az is ott van a lelkesedésem hátterében, hogy hirtelen mindent megkaptam egyszerre, amire a tudtomon kívül pillanatnyilag óriási szükségem volt: kívül a városon, természet, friss levegő, fehér hótakaró, mozgás és kedves szavak (mindenkinek szívből ajánlom az oktatót, akinél voltunk). És nem utolsó sorban hatékony figyelemelterelés, amikor végre se nem a T sejtes adaptív immunválasz, se nem a saját "mióta agyalok rajta-mégsem jutok semmire"-problémáim töltik ki a gondolataimat, hanem az, hogy hogy rakjam a lábamat, merre fordítsam a lécemet, mikor fogok lecsúszni a lejtőn amikor éppen nem akarok, hogy fogok elindulni mikor azt kéne, merre kell kanyarodnom és hogy álljak meg. Mondjuk mindketten bemutattunk egy-egy szép jelenetet Öcsémmel a sífelvonóval való ismerkedésünkkor, de mégis, akárhogy nézem, egyszerűen zseniális volt. Azóta megállás nélkül irigykedem, ha csak plakátokon is síeléssel kapcsolatos dolgokat veszek észre... Nagyon sürgősen vissza kell jutnom valahogyan.

Ma pedig sikerült kiderítenem, hogy a 09.45 az sajnos háromnegyed 10-et jelent, nem háromnegyed 9-et, ahogy én azt előző éjszaka képzeltem, és ez kissé belekavart a terveimbe, de még így is jó lett a vége. Viszont némileg indokolatlan helyeken van izomlázam, miközben a combomban, meg ahol az oktató ígérte, például semmi. Szóval ezt a részét nem teljesen értem, pedig akkor tényleg úgy tűnt, hogy jól csinálom a dolgokat... Persze talán az utóbbi időben egész gyakori korizásaim alatt megedződtem - legalábbis próbáljuk meg erre fogni a helyzetet.

Egyébként még két dolog a síelésünkkel kapcsolatban. Egyik, ami meglepett: mikor kihoztuk a léceinket a kölcsönzőből, csodálkozva kérdeztem Öcsémet, hogy az övé miért hosszabb az enyémnél, mire ő csak kérdőn nézett le rám... Na igen, le. Merthogy Ági, ha nem tűnt volna fel, az öcséd jócskán túlnőtt téged egy pár éve már, lassan megjegyezhetnéd... De valahogy ez még mindig durva. És a másik, ami viszont nem lepett meg: természetesen szokás szerint percek alatt kiderült, hogy Öcsi mennyire tehetséges. Kisebb korunkban nem viseltem olyan könnyen, hogy akárhova mentünk együtt sportolni, az edzők az első pillanattól odavoltak a tesómért, akinek mindenhez kivételes érzéke volt, míg nekem minden kivételes jelző legfeljebb negatív irányba jutott. De mostanra persze ez már egy cseppet se bánt, sőt, nagyon büszke vagyok rá, és még mindig szurkolok neki, hogy hátha egyszer talál valami olyat, amit végre nem ront el teljesen az örök nyughatatlan figyelmetlenségével... Bár a squash-ot elég régen csinálja már, hála Istennek. Ami pedig a síelést illeti, ez nekem sem ment olyan vészesen rosszul.

Ja és utolsó poénként indulás előtt a női mosdóban sikerült összefutnom a volt karateedzőmmel (!!), aki tovább fokozta a meglepetést azzal, hogy még fel is ismert, sőt, puszit is adott. (Ez utóbbiról nem fogjátok átérezni, hogy mennyire durva, mindenesetre eléggé vasmarokra fogott minket annó, hogy finom legyek.) Még beszélgettünk is egy kicsit, és persze hívott vissza karatéra, komolyan még el is gondolkodtam kicsit. Csak attól félek, hogy hozzám képest manókkal van tele az egész egyesület...

Úgyhogy zárásként ünnepélyesen megígérem, hogy felfüggesztem a nyafizást, és kitalálok okosabb dolgokat, például ilyeneket. Mindegy, hányszor gondolom még át, úgysem leszek jutok ennél többre... Tehát mostantól pihi van és P.U.S.H. (Pray Until Something Happens), aztán majd meglátjuk.

legalább levizsgázott

Szeretném becsukni a szememet és álmodni magamnak egy életet. Annyira elfáradtam a harcban saját magammal, meg ezzel a fura világgal. És annyira félek. (És normálisan nem csinálok olyanokat, mint mostanában, de nagyon kérek mindenkit, legyetek türelemmel, ígérem, hogy mostmár kialszom magam és jobb leszek...)

Viszont levizsgáztam tegnap, és ez legalább szuper. Ezt terveztem ideírni ebből az alkalomból, mert ilyen vizsgaidőszak-lezárónak szerintem tökéletes, de ha más nem, egy nyelvnyújtással legalább biztosan felér. És bár most nem igazán vagyok ebben a hangulatban, azért mégis ideírom, mert szeretem ezt a kis szöveget. Boldog láblógatást a levizsgázott egyetemistáknak! :)

"Robert Fulghum:
Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes

Életem legfontosabb viselkedési szabályait egytől egyig az óvodában sajátítottam el. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább. Íme, amit ott tanultam:

Ossz meg mindent másokkal!
Ne csalj a játékban!
Ne bánts másokat!
Mindent oda tégy vissza, ahonnét elvetted!
Rakj rendet magad után!
Ne vedd el a másét!
Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál!
Evés előtt moss kezet!
Húzd le a vécét!
A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló.
Élj mértékkel! Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset!
Délutánonként szundíts egyet!
A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét, és ne szakadjatok el egymástól!
Ismerd fel a csodát! Ne feledd a magocskát a műanyag pohárban: a gyökerek lefelé terjeszkednek, a növények felfelé, és senki nem tudja pontosan, mindez hogyan van, de valamennyien hasonlóképpen élünk.
Az aranyhalak, a hörcsögök, a fehér egerek, még a magocska is a műanyag pohárban - mind meghalnak egyszer. Mi is.
És emlékezz az első szóra, melyet megtanultál -  a legfontosabbikra - : nézd!

Minden fontos dolog bennük foglaltatik. A szeretet és az alapvető higiénia. Az ökológia, a politika és az értelmes élet.
Válaszd ki bármelyik pontot, fordítsd le bölcs, felnőtt szavakra, és alkalmazd a családodra, kormányodra, munkádra, egész életedre - meglátod, bölcsnek és igaznak fogod találni.
Gondold csak el, mennyivel jobb volna a világ, ha az összes lakója süteményt és tejet uzsonnázna minden délután három órakor, aztán pedig fogná a plédjét és szunyókálna egy keveset. És milyen jó volna, ha az összes kormány oda tenne vissza mindent, ahonnét elvette, és rendet rakna maga után. És akárhány éves is vagy, mindig érvényes a szabály: a nagyvilágban fogd meg a társad kezét, és ne szakadjatok el egymástól."


U.i.: zene1, mert "I don't know where to go from here" és "Whatever Your will, can you help me find it??" (annyira fogalmam sincs, merre menjek, hogy az elmondhatatlan); és zene2, mert viszont Biankával nagyon jó koriztunk, és a "Műjégék" végre rájöttek, hogy léteznek dallamos és jó zenék is a világon, nem csak azok a borzalmak, amik eddig szóltak.

kicsit pozitívabb

Két dolgot szeretek nagyon a névnapomban. Az egyik, hogy én állandóan megfeledkezem róla, és emiatt sokkal többször lehet meglepni vele, mint mondjuk a szülinapommal, amit többé-kevésbé azért számon tartok. A másik, hogy minden évben felköszönt legalább egy olyan ember, akire a legkevésbé sem számítok, és ettől különösen megörülök neki (ami a szülinapnál ugye megint nem jön szóba, mert azt tudja a facebook és így nem túl nehéz). Az ideibe pedig belépett harmadiknak a Verus-Böbe-varrta gyönyörű kispárnám, hihetetlen, hogy mennyire jó nekem :) Szóval, nagyon köszönöm mindenkinek!

Egyébként reményeim szerint holnap levizsgázódom, el sem tudom mondani, mennyire várom már. Jaj, csak tartanánk már ott, de még előttem egy álmatlan éjszaka...

valami életjel-féleség

Okés, szóval az utolsó vizsga, ami ráadásul írásbeli (az nálunk ritkaság), abból a tantárgyból, amit utálsz, viszont beleszámít az eredménye a diplomaátlagodba, plusz ez a lelkiállapot nem valami nyerő kombó. És sajnos a többi részletről nem igazán áll módomban itt nyilatkozni... De azért egy zenét küldök, mert az elkelhet.

Megígérem mindenkinek, hogy szerdán szépen levizsgázom, aztán összeszedem magamat minden szempontból, és aztán ide is írok majd értelmesebbeket meg gyakrabban. Meg szóval tényleg, megpróbálok okosabban viselkedni valahogyan.

"Keressétek először az Isten országát és az Ő igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek." /Mt 6,33/

egy klasszikus

Mert ennél úgysem leszek okosabb, és már régen nem tudok többet mondani. Kivéve talán még valamit, kiegészítésnek e mellé, de azt jobb, ha nem (kicsit kár, mert meglepően frappáns lenne amúgy).

Reményik Sándor:
A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is

A világon és magamon,

Gondolva, aki ilyet alkotott:

Őrülten alkotott s vakon.

De aztán balzsamként megenyhít

Egy drága testvér halk szava,

Ki, míg itt járt, föld angyala volt

S most már a mennynek angyala.

A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha, legszebb perceinkben,

A színéből is valamit.

U.i.: Éjszaka többek között azt álmodtam, hogy véletlenül letörtem két kilincset egy-egy ajtóról, és nagyon rosszul éreztem magam. Egy kis utánagondolással, eléggé beszédes, azt hiszem.

boldog új évet, mikrobiológia

Ezúttal tényleg jogosan a mikrobiológiára kenve a dolgokat nem sikerült idekeverednem az utóbbi időben, hogy örömmel, szeretettel. áldásokkal teli új évet kívánjak minden kedves idetévedőmnek. De talán nem késtem még el teljesen, még azért van bőven hátra az évből, amire mindenki számára boldogságot kívánhatok! :)

Ezt a számot szeretném adni hozzá, mert ennél nagyobb dolog szerintem nem lehet az ember (földi) életében. És egyben a szilveszter emlékére, mert még mindig annyira csoda, hogy ők vannak nekem. (A videóban a legeslegkedvencebb részeim: 1:46-nál és 2:42-nél, de amúgy majdnem mindegyik :)


U.i.: Amúgy most írtam egy jó hosszú bejegyzést az igaz szerelemről, de annyira nem tudom eldönteni, hogy elküldjem-e... Néha úgy érzem, hogy van benne igazság, néha meg azt, hogy üres duma, aminek semmi értelme. Gondolom azt fogjátok mondani, hogy küldjem el, de azért ezt csak muszáj ide írnom.

U.i.2: A két szám, ami bennem van, persze nyilván mindkettőből kinőttem volna már, még szerencse, hogy a Walt Disney-ből nem lehet kinőni. Ez az egyik, tudom-tudom, fenn lehet akadni az előadón, de ne tegyétek, kár lenne. Megéri végignézni. És ez a másik (dalszöveg a leírásban, ha kellene valakinek)... Eléggé érzékelhetően egy téma köré csoportosulnak, azt hiszem. (Pedig hányszor hittem már, hogy ezeken a kérdéseken túl vagyok. Hát, úgy tűnik, mégsem.)