facilitáló szorongás

Két fajta szorongás létezik (legalábbis ha a szorongás "hasznossága" alapján osztályozunk): facilitáló és debilizáló. Előbbi azt jelenti, hogy a szorongás hatására fokozódik a teljesítőképességünk, mint mikor az ember izgul egy vizsga előtt, és ez ösztönzi a még több, hatékony tanulásra. Vagy amikor amolyan féltudományosan az adrenalinra fogjuk, hogy jól teljesítettünk egy stresszes helyzetben, olyasmi sikerült, amivel szinte magunkat is megleptük. A debilizáló szorongás pont az ellentéte: az embert a szorongás ekkor mindenre képtelenné teszi, órákat ül a könyv előtt rettegve, de semmi nem megy a fejébe, amikor pedig eljön az alkalom, a szája kiszárad, semmi sem jut eszébe, a keze remeg, a lába összeakad.

Ez utóbbinak az enyhébb változatát remekül tudom űzni. Életemben először játszottam a hétvégén az intelligens puff nevű játékot, ahol a hagyományos puffal szemben az "összecsapások" abból állnak, hogy egy adott kategóriában (pl. szín, üdítőital, kontinens, autómárka, stb.) kell minél gyorsabban egy szót mondani a küzdő feleknek. Rögtön kiderült, hogy bár a hagyományos puffban elég jó szoktam lenni, erre a változatra lényegében képtelen vagyok, hirtelen semmi nem jut az eszembe, pedig itt nyilvánvalóan nem a tárgyi tudással van a probléma. Viszont ennél lényegesebb, hogy a hétköznapokban folyamatosan ezt csinálom: a stresszes helyzetek elég rendesen lebénítanak. Itt van például most ez, hogy másfél év van az egyetemből, tudni kellene az irányt, de lehetőleg úgy, hogy aztán az mindennek (és mindenkinek) megfeleljen, lehessen mellette családom, ne álljon tőlem túlságosan távol, a felvételin is legyen esélyem és így tovább. Meg aztán ott van, hogy mi ennek az egésznek a "prognózisa" (várható kimenetele), hogy én nem akarom a virágaim nélkül. Épp eléggé hiányoztak évekig az egyetem alatt, nem volt már elég?...

Szóval most úgy érzem, hogy ideje, hogy ennek vége legyen. Hogy mostantól elég volt abból, hogy "jajjaj, nem tudom, mi lesz majd, mégis hogy hozhattam ilyen helyzetbe magamat, nem is fogok már innen kimászni és mindenkinek csak a bajt csinálom", helyette átkapcsolunk arra, hogy "jajjaj, nem tudom, mi lesz majd, úgyhogy egyelőre azt nézzük, hogy mi van most, és hogy hogy lehet helyrehozni, ami esetleg félrecsúszott". Ahogy Laci mondaná (legalábbis mondta egyszer), "nem kell belesírni a kiömlött tejbe". Fel kell törölni és tölteni a pohárba egy újabb adagot. A szorongás által elhasznált energiákat mostantól a megoldás irányába való lépegetéshez átcsoportosítani. És átforgatni a földet, aztán magokat szórni bele és hagymákat ültetni, mert abból lesz majd a virág, ha az ember elég kitartó.

Végülis úgy is mondhatnám, hogy I wanna get back the rest of me.

Egyébként pedig már csak 18 nap van a télből, aztán érkezik a tavasz, akkor biztosan szebb lesz minden.

Azt viszont azért is be kellene tiltani, hogy egy gyereknek sokat mondogassák, hogy mennyire semmit nem tud jól csinálni. Vagy egyáltalán, bárhogy megcsinálni.