az élet kincstára

Ez a szám megszépít, mindent, kívül és belül. Csak hallgatom, és arra gondolok, hogy én igazából mégiscsak szeretem a világot.

Szeretem az eső illatát, a napsugár simogatását és a szél zúgását. Szeretem a madárdalt, a rügyfakadást, a beton repedéseiből előbújó apró növényben a természet legyőzhetetlen erejét. A megfejthetetlen Életet a fák növekedésében és a vérünk csobogásában. A szivárvány, a naplementék és az őszi erdő végtelen színskáláját, az ég kékjének tisztaságát. A víztükör bölcsességét, a puha hótakaró békés csendjét és a magával ragadó, pajkos tavaszi szelet. A virágok és a lekaszált fű illatát, a hajnalt és a szürkületet, a patakcsobogás hangját és a mederben a simára csiszolódott színes kavicsokat. A csillagok titokzatos ragyogását és a hegyek örökké fenséges magányát.

Szeretem az emberek önfeledt nevetését, őszinte mosolyát, és olykor a könnyeiket is. Szeretem, mikor szeretik, amit csinálnak és boldoggá teszi őket, ha mesélhetnek róla. Szeretem a népdalokat, az igazi zenét, a meséket és a frissen sült sütemény illatát. A gyerekszemek ragyogását és a nagyszülők örömét. Szeretem a messzi tájak varázsát és az otthon melegét, a gyertyafényt, a tábortüzet és a gitár hangját. Szeretem a nyári melegben a Balaton vizének hűvösét és az édes görögdinnye ragadós levét, télen a szempillámra hulló hópelyheket, a fahéj, a narancs, a tea és a forralt bor illatát.

Szeretem a tánc semmivel sem pótolható örömét. Szeretek az öcsémmel palacsintát sütni és zenét hallgatni, a családommal nevetni. Szeretem a csend váratlan varázsát és a mély, lélektől lélekig érő beszélgetések ritka kincsét. Az összeakadó pillantások titkait és a jól végzett munka egyszerű örömét, jóleső fáradtságát. Szeretek játszani, korcsolyázni, vitorlázni és biciklizni, hógolyózni és vízicsatázni. Segíteni másokon, megnevettetni és meglepetéseket okozni. Szeretem a friss zöldséget és gyümölcsöt, távoli tájak ízeit kipróbálni, szeretem a forrásvizet és a kakaót. Szeretek a hosszú tél után először kiscipőben menni az utcára, szeretek fára mászni, hintázni és virágot tűzni a hajamba. Felfedezni és újrafelfedezni. Szeretek ölelést adni és kapni, azt érezni, hogy várnak valahol. Szeretek megérteni valamit, aztán rájönni, hogy valójában sohasem érthetem meg teljesen.

Szeretem azokat a pillanatokat, amikor valamitől az ember hirtelen átlát a szürke, fáradt, közönyös hétköznapok mindent elfedő, vastag porrétegén, és egyszer csak ilyen kincseket talál alatta.