mi köze van Sherlock Holmesnak a Húsvét ünnepéhez

Tegnap (Nagypénteken) délután a szüleim az "új", Guy Ritchie-féle Sherlock Holmest nézték itthon. (Azt hiszem, ennek idő közben kijött a második része is, ha igen, akkor nem azt, hanem még az elsőt.)

A történet - talán sokaknak nem kell bemutatnom - egy "fekete mágusról" szól, akit a film elején felakasztanak, majd úgy tűnik, hogy meghal és azután feltámad. A többi Sherlock szempontjából könnyen kitalálható, meg kell oldani a rejtélyt és (újra) elfogni a gonoszt. Én nem most láttam először, amúgy nekem tetszik, Robert Downey Jr. szerintem nagyon jó a szerepben, de most nem ez a lényeg.

Ugyanis ezúttal az ünnepnek megfelelően egy, a cselekmény szempontjából kevéssé lényeges részlet ragadta meg a figyelmemet: mégpedig az emberek reakciója Blackwood (a "fekete mágus") feltámadásának hírére. Az eluralkodó pánik, a szemtanúként sokkot kapott temetői őr és a "pallérozott elmék" kételkedése... Rendben, őt fekete mágusnak gondolták, és mindenesetre valóban gonosz volt, de most ettől eltekintve. El kellett gondolkodnom, vajon hogyan reagálnék, ha most, itt, a XI. században szárnyra kapna annak a híre, hogy valaki feltámadt a halottak közül. Ugye, hogy nem hinném el? Ugye azt gondolnám, hogy biztosan van más magyarázat, hogy csalás, tévedés, valami van a dolog mögött?

Azt hiszem, hogy mi, akik ilyen "veleszületett" keresztények vagyunk (azzal együtt, hogy nagy harcot vívtam meg a hitemért idősebb kamasz koromban), nagyon ritkán és nehezen éljük bele magunkat a feltámadás valódi döbbenetességébe. Hiszen ezt hallgatom kicsi korom óta, gyakorlatilag természetesnek tűnik a számomra, hogy valaki, az Isten Fia, kétezer évvel ezelőtt feltámadt a halottak közül... Már a "kétezer év" értelmezésével is gondjaim akadnak (az annyira régen volt, hogy szinte képtelen vagyok igazából átérezni egy ilyen időbeli távolságot, az már az a múlt, ami a mesék világával határos), nemhogy a feltámadáséval... Szóval felfoghatatlanul régen történt valami felfoghatatlan esemény, hát ezt nem túlságosan nehéz egy vállrándítás mellett elfogadni. Meg hát ott van az is, hogy a hit sajnos (általában egyáltalán nem sajnos, de úgy tűnik, hátrányai is vannak) egy határon túl szinte túlságosan logikus lesz. Kimondom az igent arra, hogy hiszek a katolikus tanítás Istenében - ez néha napról napra sem könnyű dolog, de onnantól a többi lényegében "el van intézve". E tanítás szerint ugyanis Isten mindenható, és felette áll a teremtett világ minden törvényének, hiszen az egészet ő alkotta, ebben hiszek, hiszen ezt mondtam az előbb. Ha ez így van, akkor a halál felett is hatalma van, igaz? Persze, ez következik az előző mondatból. Tehát Jézus, legyőzve a halált, feltámadhatott harmadnapra? Nyilván igen, ellentmondanék saját magamnak, ha ebben nem hinnék. De így aztán nem gyakran gondolok bele, hogy mit is jelent ez valójában.

Mikor a film véget ért (dvd-ről nézték-néztük), véletlenül elkaptam néhány jelenetet a Péter a kőszikla című filmből, ami a tévében ment közben (sajnos ezt nem tudtam, szinte sosem nézek tévét, és általában nem érzem úgy, hogy sok mindenről maradnék le, de erről most lehet, hogy kár volt). Mégpedig éppen azokat, amikben Péter Pünkösdkor beszél a népnek Jézus feltámadásáról. Beleképzeltétek már magatokat abba a korba? Ahogy előbb is írtam, rá kellett jönnöm, hogy nevelkedésem körülményeiből fakadóan mennyire egyszerűen, gyakorlatilag "evidensként" kezelem a feltámadás tényét. Pedig mennyire nem volt ez evidens a maga idejében, sőt, ennél kevésbé evidens dolog nincs is a földön talán! Hirtelen annyira az emmauszi tanítványok jutottak eszembe, ahogy panaszolják a feltámadt, de általuk fel nem ismert Úrnak elkeseredve, hogy meghalt, pedig azt hitték, hogy ő lesz a Megváltójuk... Mennyire megértettem őket most. Hiszen ezt érezték, nyilván eleinte mindannyian, és mennyire természetes, hogy ezt érezték, ki érzett volna mást a helyükben? Ott volt az az ember, akit ismertek, aki nap mint nap velük evett és ivott, tanította őket és tett néhány kisebb csodát, úgy tűnt, nagyon tudja a dolgát, aztán hirtelen elfogták és ilyen rettenetes módon keresztre feszítették. Persze, hogy nem értették, megzavarodtak, elkeseredtek! Annyira úgy tűnt, hogy mindenre képes, hogy nem tudta akkor megvédeni magát? Hogy lehetett ennyire egyszerű legyőzni őt? És mennyire döbbenetes, hogy aztán annyian közülük tudtak hinni a felfoghatatlanban, hogy ez az ő Mesterük meghalt, de harmadnapra feltámadt a halottak közül! Feltámadt! Már nem dobogott a szíve, nem keringett a vére, nem lélegzett, halotti leplekbe volt csavarva és egy hatalmas kővel egy sírboltba volt zárva, de három nap múlva elgördült az elmozdíthatatlan kő, és ő eltűnt onnan, "csak" egy angyal állt a sírnál hírnökéül a történteknek. Mennyivel logikusabb a nem sokkal később megszülető magyarázat, amivel nem is tudom már, kik állnak elő, hogy a tanítványok ellopták a holttestet és közben mindenféle lehetetlen történettel szédítik a népet az eseménnyel kapcsolatban. Kinek hittem volna, ha ott vagyok? Azt hiszem, ehhez tényleg a Szentlélek óriási ereje kellhetett, hogy valaki jól tudjon választani, meg persze az, hogy Jézus nem hagyta magára a népét, hanem a feltámadása után is találkozott velük.

Nem tudom, sikerült-e átadnom valamit abból, ami bennem volt, mindenesetre megpróbáltam. Meg azt is sejtem, hogy ez a problémakör valószínűleg tényleg csak egy viszonylag szűk csoportot érint, de történetesen én közéjük tartozom. Azért itt a végén, mindentől függetlenül áldott, boldog Húsvétot kívánok mindenkinek, aki csak idetéved ezekben a napokban!