Reggel letettem az Eszterrel kedden kissé kalandosan megvásárolt, két kötetes, összesen több, mint 2000 oldalas, A/4-es méretű, sűrűn teleírt Tulassay-féle "A belgyógyászat alapjai" (!) című tankönyvemet a földre, és most nincs elég helyem táncolni. Azt hiszem, most mentem el aludni.
Amúgy ez még számomra sem akármilyen érzés, saját belgyógyászat könyvem van. Ez már majdnem olyan, mint három hete a mandulaműtétem után a főorvosi vizit, ami az én ágyamnál a következő párbeszédből állt:
Főorvos: Ő a mandulás, ugye?
Dokinénim: Igen.
Főorvos: És orvostanhallgató.
Dokinénim: Igen.
Főorvos (hozzám fordulva): Na és hanyadéves?
Ági (még nem nagyon tud beszélni, úgyhogy a biztonság kedvéért mutogat is): Harmad.
Főorvos: Már harmadikos? Akkor magából orvos lesz. (mosolyog, megveregeti a lábamat - azt éri el - , és kimegy)
Szóval lassan tényleg minden jel arra utal...
:)
VálaszTörlésManduláról jut eszembe, beteg vagyok már egy ideje, elmentem Doki bácsihoz, akinek rögtön az volt a kérdése, megvan-e még a mandulám... :D Pedig nem is azt emeltem ki elsődleges problémaként, csak mondtam, hogy fájt a torkom két napja, de már jobb.
:) Hát azt azért illik megkérdezni biztos ami biztos. De remélem, jobban vagy azóta! Gyógyulj meg!
VálaszTörlésMost már egész jól vagyok, de kicsit nehéz gyógyulás volt.
Törlés